2011. július 9., szombat

Hurrá, nyaralunk!

Bundival nyaralunk. Most épp ez az új neve. És ez az első nyár, hogy interaktív alanyként szemléli és alakítja a történéseket, amely fejleményt igazán mindenki imád. Ő meg imád általában mindent. Még a Balatont is, ami felől először kétségeim voltam, hiszen még egy pici, felfújhatós medencébe is alig lehetett beimádkozni. Már felsorakoztattam az egész műanyagjáték-arzenált, én is bementem, aztán játszottam az arzenállal, kedves hangokat adtam ki és mosolyogtam, de így sem értem el többet néhány lamentálás mentes pillanatnál. Persze a Balatoni fürdőzés is így kezdődött. Látszott, hogy érzi, most valami olyan történik vele, ami eddig még soha. Anya, nagyon erősen fogjál, mert valami furaság van amiről nem tudom, mi lehet -üvöltötte babanyelven. De zord apjával együtt nem adtuk fel, és addig pancsoltattuk, míg fülig érő szájjal maga nem ugrálgatott a térdünkről. Teljes siker! Amúgy megtanult lépcsőn fel és le mászni, a lábai totál össze vannak verve, és már kezd megbarátkozni a szúrós fűvel is. Ha valamit nagyon nagyon akar, akkor visítva ugyan, de elindul felé le, a pokrócról. Olyan igénytelen, mint az apja, most úgy néz ki, az egész nyarat egy szál pelenkában oldja meg, esetleg esténként egy póló beficcenhet, de ha lehet, inkább kösz nem kéri. És az is jó, hogy esténként félájultan esik ágyba, szóval még az is lehet, hogy megtanul egyedül elaludni a nyár végére. Ez bölcsi szempontjából is nagyon hasznos lenne, meg hát azért is, hogy esetleg egy-egy fektetést más is meg tudjon oldani rajtam kívül, aki ugyan nagyon imádja ezt az elfoglaltságot, de néha nagyon imádna valami mást csinálni helyette, mondjuk elmenni otthonról.

A lényeg, hogy nagyon cuki, folyton fülig mosolyog, be nem áll a szája és mindenkit szeret, szuperjól érzi magát és mi is nagyon nagyon jól vagyunk családostul!

1 megjegyzés:

Kisbogár írta...

nagyon szuperül hangzik minden! menni fog ez a bölcsi dolog is! ahogy az a nagykönyvben írva van! :)
lesztek még Pesten?