Beszökött

Ahogy közeledtem felé, úgy izgatott egyre inkább. Hogy mit éreztem pontosan, nem tudom megfogalmazni, de semmiképp sem valami nagyot, komolyat és szörnyűt. Ennek ellenére - vagy ezzel együtt - egyre biztosabb voltam abban, hogy azért méltón kéne elbúcsúztatni az elmúlt 10 évet. Mégis csak ez alatt nagy dolgok történtek. Többször kerültem fordulóponthoz, ezerszer szakadt meg a szívem, voltam őrülten és/vagy reménytelenül szerelmes, ittam a tudatlanságig részegre magam és kicsit nőttem is fel. Még sorolhatnám az AKGtól a Ráckerten és a Szigeteken át a mókuskerekekig, az örök barátoktól és az új, majd egyúttal örökké vált emberekkel töltött millió perceket, de inkább nem teszem. Sokat gondolkoztam, mit csináljak az utolsó napon. Valahogy az IHB parti gondolata egyáltalán nem tett boldoggá, ahogy a bungee jumping, vagy a komoly számvetés sem rázott fel. Aztán eljött a nap, és olyan volt, mint a többi. De közben segítettem egy imádnivaló hölgynek és még azt is imádtam, hogy hajnalig sütöttem neki, egész nap a kisfiammal voltam és játszottunk meg mókáztunk, az idő gyönyörű volt, a nap sütött, este hármasban voltunk kis családként, aztán csak úgy, ahogy általában sokszor, feljöttek a Marciék is, akikkel végigröhögtük az órákat és csak úgy, ahogy általában mindig, nagyon jó volt, mintha mindig így lenne, ahogy így is van csak úgy, általában mindig, miközben szép csendben bekúszott a 30.