2007. november 20., kedd

Szakbarbár

Szeretem a Radio Café beszélgetős műsorait, így sokszor, random szerűen hallgatom is, mikor úton vagyok.

Tegnap este a luxusról és annak marketingjéről esett szó egy közelgő kiállítás kapcsán. A beszélgetés nagyon fura volt. Úgy hangzott, mintha amatőr marketingesek puffogtatnák a semmibe tudásokat. BTL, ATL, AB kategória és ezer más zsargon bedobálásával próbálták inkább egymást, mint a nagyközönséget elkápráztatni és lemosni a színről. A stílus is fellengzős volt, ráadásul annyira amatőr és alap tolgok bemondására szorítkozott, hogy szinte már mosolyogtató volt a komolykodás mellette. A szakmabelieknek az interjú bazi unalmas volt, a többiek számára meg szinte érthetetlen. Szívesen megkocogtattam volna a mikorfont, hogy megkérdezzem, most mégis, kihez is beszélnek...?

Kicsit el is szomorodtam, hiszen szeretem a Radió Café beszélgetős műsorait, így sokszor, random szerűen hallgatom is, mikor úton vagyok.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

És ez így van mendenfelé... A Haszon-t szoktam félévente megvenni valamiért, hogy utána megfogadjam, soha többé... Olyan kapitális hülyeségek vannak benne, hogy már gondoltam, hogy küldök egy hülyeségjegyzéket nekik. Aztán rájöttem, minek. Így is veszik a lapot...

Névtelen írta...

Én csak a bejegyzésben található stílusbravúrért szertnék gratulálni.

annus írta...

igazán nem kell itt élcelődni... :)

Névtelen írta...

nem is élcelődtem, tényleg tetszett.

Névtelen írta...

azt mondjuk sejtettem, hogy élcelődésnek fogod venni... :-)

annus írta...

igazán nem kell itt provokálni... :)

különben meg nem volt előre eltervezve, de aztán mikor odaértem, gondoltam jó lesz