A történet butuska, de a zene még jobban bejött így, mint eredetiben. A két északi retro bálvány, Benny és Björn, megint alkotott egyett, és színpadra fűzte az ABBA nagy slágereit. Vajon ezekért a pasikért akkoriban tényleg bomlottak a nők...?Bazi jó hangok és pörgős rendezés egyenesen a WestEnd-ről. Minimál, de fasza díszlet között egyszer a Staruday night fever másszor a Hair szellemét idéző ruhákban énekelték el a történetet úgy, hogy közben egyetlen sláger szövegén sem kellett változtatni. Minden annyira stimmelt, annyira feküdt. A nézőtéren nagy hangulat, a legjobb helyeken ülve szoroltunk be egy-két nagykövet és expat közé. Széktánc még így is megvolt. Oldalról Ronaldo kommenje szakított ki az amerikai valóságból, ahogy a főszereplő jelenlétében mindig megjegyezte: "hát tiszta Kudlik!". A végén nagy finálé, állva, táncolva és énekelve tapsoltunk. A függöny legördülése után csöppet elragadtattam magam, és mini musical-ként énekeltem be teli torokból a stadiont: ... young and sweet, only seventeen, oh yeah... A többiek ennek rövid úton vetettek véget. Ciki voltam. Tény.
Mivel onnan a Tátrába vitt az út, 2 kolleginával odafelé, majd magunk teljes meglepetésére egész hegyi kiruccanásunk alatt ABBA örökzöldekkel szórakoztattuk a nagyérdeműt, meg aki épp arra járt.
2 megjegyzés:
és Mr. Brown hogy állt a musical kérdéshez?
az nagyon vicces volt. amikor mondtam, hogy holnap megyek, aggódva megkérdezte, hogy ő is jön-e, és borzasztó megkönnyebbül tekintet ült ki az arcára, amikor mondtam, hogy nem :)
Megjegyzés küldése